Bogart-gallery

Békés boldog Karácsonyt kivánok mindenkinek ! 40x60 cm olaj -farost / Másolat Küszöbön áll a nap, az az egyetlen egy nap az évben, mely hivatalosan is a szereteté. Háromszázhatvanöt nap közül háromszázhatvannégy a gondjaidé, a céljaidé, munkádé, és a szereteté csupán egyetlen egy, s annak is az estéje egyedül. Pedig hidd el, Ismeretlen Olvasó, fordítva kellene legyen. Háromszázhatvannégy nap a szereteté, s egyetlen csak a többi dolgoké, s még annak is elég az estéje. Wass Albert

Martimez http://17pillanat.blogspot.com/ blogjában találtam utalást egy érdekes weboldalra : http://www.dumpr.net/ . És mivel mindig nagy galériáról , nagy képekről, és sok csodálkozó emberről álmodoztam, akik mind az én festményeimet nézegetik, hát persze hogy kipróbáltam. A játék arról szól hogy saját képeink közül tallózva , behelyezi azt egy galéria termébe. Hát ilyen lesz ha majd hires leszek :))Addig marad a játék !

Csipkerózsa A távol kastély rejtekében alszik, Nem látja más, csak csöndes csillagok, Hozzá a zaj mint boldog zene hallszik S a föld felé mint víg bolygó ragyog. Az út odáig tüskerózsa-ösvény, Az út odáig drótsövény, balog, Az út odáig véres, kusza örvény, Mely holtak, roncsok árján kavarog. A távol kastély küszöbén virág nyit, Égkék, tengerkék, illata csoda, De tövise bús szívünkbe nyilallik. Ó mégis, mégis álmunk odavágyik S ha lábunk, lelkünk elkopik is addig, Mi elmegyünk, mind elmegyünk oda!

Éjféli fürdés A tó ma tiszta, éber és oly éles fényü, mint a kés, lobogva lélekző tükör, mit lassu harcban összetör karom csapása. Nyugtalan heves fogakkal visszamar a mélyen megzavart elem. Legyőzve, lustán fekszem el és hallgatózom. Csillagok rebbennek csak, mint elhagyott egek vizébe zárt halak, tünődve úszó madarak. Elnézem őket, röptüket az irgalmatlan és süket egek között, én árva szörny, kit páncél nyom, heges közöny, ki mit se kér, és mit se vár, csak bámul hosszan és puhán; sikamló, sűrü pikkelyek lepik be sűrün szívemet, a mélyén édes-jó iszony, kitéphetetlen orv szigony, mit észrevétlen vert belém a víz, a víz, s a lassu mély. Mert lenn hináros rét lobog, alant a kagylók boldogok, szivük remegve tölti meg a fénnyel érő sűrü csend. És mintha hívást hallana, zuhanni kezd az éjszaka, moszat sodor vagy csillagok, nem is tudom már, hol vagyok? Talán egy ősi ünnepen, hol ég is, víz is egy velem, s mindent elöntve valami időtlen sírást hallani!

Szerintem nagyon sokunk kedvence az Üvegtigris cimű film. A megnyitó alkalmából a jól ismert büféablakot ajándékoztam Péternek . Az ablak és a pult elkészitésében férjem, Sándor volt segitségemre. :) Köszönöm neki!

A napokban több fotót is kaptam , a múlt pénteki megnyitóról. Köszönet érte : Ildiéknek, Dórinak, Kretának , és Andrásnak. A videót többszöri nekifutásra sem tudtam újra feltölteni (pedig sikerült a hangot helyreállitani), ezért gondoltam azt hogy ezekből a fotókból választok párat. Aki a többire is kiváncsi az itt megtalálja: http://picasaweb.google.hu/bogeria/Kiallitas#

Messziről indítok. Egy másik földrészről. Pár éve Thaiföldön jártam. A " mosoly országában". Bangkok, dzsungel, tenger, pálmák és egy teherautó. A teherautó rozzant volt, mint egy múlt századból itt ragadt forgatásokra kiközvetített Csepel, még annál is rozzantabb. Tulajdonosának minden megtett méter után pezsgőt kellett volna bontania örömében, hogy még mindig nem esett szét alatta . És a tulaj, ha nem is bontogatta a pezsgőt , valóban boldog is volt. Szerette a roncsot,mintha érző lény lenne. olyannyira , hogy szinte minden forgó és nem forgó alkatrészét lefestette. Vagy helyesebb ha azt mondom: megfestette. Igen nagy teherautó volt. Igen nagy munka lehetett. A végeredmény : egy papagáj színekbe öltöztetett, öregedő elefánt, némi olajjal,és kipufogóval. Üdítő látvány volt.Elpusztíthatatlan derű. Harmónia. Életigenlés. Mióta láttam Boglárka képeit , az a gyanú él bennem, hogy ezt a teherautót nagy titokban , valójában ő festette meg. Mint ahogy a kajlafülű, Thai legény vigyo

Hát a házi videónk , nem sikerült a legtökéletesebbre. Számunkra érthetetlen módon a hang is el van csúszva, és egy napi munkával sem sikerült ezt megoldani. :( De úgy gondolom ,hogy sokkal jobb, ha egy jó hangulatú sikeres megnyitóról van kevésbé minőségi felvétel, mintha egy rossz eseményt sikerült volna tökéletesen megörökiteni. Azért egy kis izelitőt ad az estéről . Nemsokára talán kapok fotókat is , amiket feltölthetek ide. addig is köszönöm hogy ilyen sokan megtisztelték jelenlétükkel a kiállitás megnyitóját. Péternek , és Eszternek pedig mégegyszer külön köszönöm ,hogy régi vágyam teljesülhetett !!!!

(klikk a képre) Következő kiállitásom a Magyar Kultúra Alapítvány székházában látható. (Szentháromság tér 6.) Megnyitót mond : Rudolf Péter színművész . nov 28.--án 17 órai kezdettel.Minden érdeklődőt várunk szeretettel !!!

Az előző bejegyzésben bemutatott pipacsos kép, kiegészülve három darabosra. Méreteik: 20x40x4 cm és 50x40x4 cm 3D -s metálozott vásznon

A NYUGODT CSODA Tudom, semmi, de semmi közötök hozzám, butuska tücskök a fű között, mégis jólesik azt képzelni, hogy mikor, így este, ablakot nyitok, nekem üzentek, sok hű kis barát, lelkendezve, hogy csak szép a világ -és hogy amiként szobámba a rét vigasznak lengeti be fűszerét, a hömpölygő, meleg szénaszagot s benne az ezer szikra csillagot s a parázs holdat, ti is úgy külditek, olyan lélekkel, köszöntésetek, úgy építitek, hangokból, puha zenéből, ide, az ágyam köré, az izgatott nap romjai fölé, azt, ami örömünk volt valaha, közös örömünk: a nyugodt csodát, a zengő, boldog, nyári éjszakát.

Ebben a rendetlenségben talán csak én ismerem ki magamat. De mivel nagyon készülök a hónap végi kiállitásomra rendrakásról szó sem lehet :))) a festés szüneteiben, készitem a meghivót, a névjegykártyát,..... aztán irány a nyomda.

TÓTH ÁRPÁD: ESTI SUGÁRKOSZORÚ Előttünk már hamvassá vált az út, És árnyak teste zuhant át a parkon, De még finom, halk sugárkoszorút Font hajad sötét lombjába az alkony: Halvány, szelíd és komoly ragyogást, Mely már alig volt fények földi mása, S félig illattá s csenddé szűrte át A dolgok esti lélekvándorlása...

Hát be kell hogy valljam , soha nem rajongtam a körjátékokért. Most mégis elért . Sasó szerint (akitől kaptam)nagyfokú gonoszság , még blogbarátok között is. :)) Ezen jót nevettem, és aztán sokáig töprengtem hogy kinek is adhatnám át, de végül úgy döntöttem hogy a láncjáték rám eső végét csak képzeletben továbbitom. Hisz úgyis annyi szálon fut már. ( elnézést azoktól akik szerint megszakitom a játékot) Blogom profiljához hűen , a legkedvesebb fotós, és festős-rajzos weboldalaim közül választottam hetet. ( 7-et hogy legalább valamiben kapcsolódjak a lánchoz) http://www.ashesandsnow.org/en/flash-popup.php?flashvar=thankyou http://caseybaughfineart.com/ http://www.carllarsson.net/ http://www.lynnbianchi.com/ http://prismes.free.fr/luck.htm http://www.agnieszka-borkowska.net/ http://www.artrenewal.org/

Dsida Jenő: Pasztell Nézel hajló tölgyfa-ágat, gyomokat, miket kivágat mord paranccsal zordon kertész, széles paddal vár a kert-rész sűrüje, hogy tűnj el, vessz el jobbkezedben Sokratesszel. Délutánra enyhe, szőke fény esik a háztetőkre s szürkepettyes, gyöngyszín, halvány galamb búg az eresz alján. Alkonyatra sásos zugnak mélyén futó vizek zúgnak, csupa sötét, furcsa, hült nesz, bús suhogás, mi körülvesz. Ebben a nagy félig-csendben asszonyszemek cseppje cseppen, csak a lélek füle hallja: nyirkos lesz a lombok alja. Sok imbolygó, halk kisértet lábujjhegyen jön el érted s pillantván a barna fákra, gondolsz régi balladákra. Nappal-éjjel így terül szét fölötted az egyedüllét, lassan tompa, fullatag, nagy csöndbe merülsz, hallgatag vagy, nem akar a könny fakadni, sem a szó könnyen szakadni, mind nagyobb a néma sejtés, mindig több a mélyre-rejtés, minden nappal, amit élsz, több, amiről nem beszélsz.

MŰVÉSZ AJÁNLÓ Júliusban indult útjára, a http://www.kepafalon.hu/ weboldal, amely mint bemutatkozójukban írják: a hazai festőművészeti élet pezsgő színterévé kíván válni. Sok tehetséges művészt ismertem meg itt. Most szeretném bemutatni közülük , a pasztell technika kiemelkedő képviselőjét: Csizmár Istvánt . Képein a bennünket körülvevő világ szépségeit, a természet színeit, a mindennapi csodák hangulatát mutatja be.Bemutatkozójában így vall önmagáról: "Legkedvesebb témám a természeti- és az ember alkotta táj, ezen belül is a táj egy-egy kisebb, meghitt részlete. Az elhagyott, gazdátlan tanya, az őszi színekben pompázó domboldal, néhány érdekes formájú fa, a sejtelmes kanyarulat a dűlő úton vagy a napfény játékos foltjai egy eldugott tisztáson mind óriási élményt jelentenek és arra ösztönöznek, hogy ezt az élményt másokkal is megosszam. " Csendélet: 30 x 40 cm Noktürn: 40 x 50 cm Kertben: 17 x 25 cm Szín játék: 40 x 50 cm Erdély: 40 x 30 cm Képeiből nagyon nehéz volt a vála

Az előző bejegyzéshez kapcsolódik a mai képem . Mivel még rengeteg mozdulat és lehetőség rejtőzik a témában, ezért a szineket megtartva, újra feldolgoztam a témát. (klikk a képre)

A pétanque francia eredetű golyójáték. Neve a „mozdulatlan lábak” jelentésű francia pieds tanqués kifejezés szavainak összevonásából származik. A pétanque golyó fémből készül, átmérője legalább 7-8 centiméter. A kivétel az élénk színűre festett célgolyó, az „Öcsi”, amelynek anyaga fa, vagy műanyagból készül, átmérője legalább 25- 35 milliméter. A játékban először az Öcsit dobja el a kezdő csapat, nem érhet semmihez és senkihez és úgy kell megállnia, hogy a dobókörből legalább hat, legfeljebb tíz méter távolságra legyen, a pálya szélétől és bármilyen akadálytól pedig legalább egy méterre. A cél a saját golyót minél közelebb juttatni az Öcsihez. Mindig a rosszabb helyzetben lévő csapat(vagy játékos) következik, ha még van hátra golyója. A csapat a kör végén annyi pontot kap, amennyi golyója közelebb állt meg az Öcsihez, mint az ellenfél legközelebbi golyója. A verseny akkor ér véget, ha az egyik csapat eléri a 13 pontot és ezzel győz. Forrás: Wikipédia

Vannak vidékek kietlen....messziségekbe veszetten....vidéki az őshitnek....ahová utak nem visznek...de eltalál visszaréved....behunyt szemmel is a lélek..........

Kosztolányi Dezső: Gőgös , meddő virágok Parasztvirágok és giz-gaz növények, lármás-szavuak és naponta-termők lepik el búsan a kertet, az erdőt, s én átkozott, én büszke, köztük élek, virág vagyok pedig mindörök óta. Arisztokrata, gőgös, néma, meddő, nincs is barátom, csak a szívtelen kő, a csönd, az éj s a sár okos kigyója. Száz évig várok, míg kelyhem megérik, és várok újra, várok ezer évig, de akkor aztán felfigyel a kert, s reszketve nézi, hogy a pára vert csönd-vázájában mint nyílik ki néma, mély szenvedésem gőgös aloéja.

40x 40 cm olaj-vászon Juhász Gyula :Ősz Opálos színei bágyadt ködében Leszáll reám a kora alkonyat, Kései tűzrózsák nyílnak a réten S az égen a mély csöndesség fogad. Nagy topolyafák gallya hullong gyéren És sötétben hallgat a tó S a kolomp úgy méláz a lomha légben, Mint altató. Hűs szele húz át az ősznek a réten, Fázik a lelkem, érzi a deret, Keresnék valamit a messzeségben, Kihunyt fényt, elnémult üzenetet... Oly hirtelen borult az est fölébem S az ősz oly gyorsan rámtalált, Úgy állok itt a hervadó vidéken, Mint a topolyafák.

Ady Endre: Boldogok az öregedők Hajh, mások szépen elfogyasztják Ifjú életük sok malasztját. Másoknak az öregség semmi, Mások meg tudnak öregedni. Egyszer-kétszer testük kirázza Az ifjuság maláriája. Aztán szépen pihennek, ülnek, Mosolyognak és megvénülnek. Napjaikat nyugodtan fejtik: Betegek voltak s elfelejtik. A bölcs mosolyt csak úgy havazzák, A csókot hűlve kanalazzák. Nem bántja őket ifju bánat, Nem értenek, de megbocsátnak. Csak én tartom ifjan az arcom, Csak én vívom mindig a harcom. Csak én vagyok bánatos, orzó Öregségben is ifjú torzó. Simító lapja a redőknek, Irigye az öregedőknek.

Sz. A. Jeszenyin: Bokraink közt Amikor a háztetőn a hajnal macskamódra, lustán lépeget, emlegetnek tűnődő szavakkal vizimanók, dúdoló szelek. Kéklő esték azt suttogják rólad: álom voltál, elhaló zene. De tudom - aki formálta vállad, fénylő titkoknak volt mestere.

Kosztolányi Dezső: A hosszú, hosszú, hosszú éjszakán A hosszú, hosszú, hosszú éjszakán ágyamra ül fásultan a magány, és rámtekint és nézdeli magát, és fésüli hosszú, hosszú haját. Eszelős hölgy. A szeme oly szelíd, és bontja, oldja tornyos fürtjeit, és oldja, bontja - percre perc enyész - és újra kezdi mindig. Sose kész. És oldja álmom, bontja gondomat, álomtalan partokra hívogat. Ha szunnyadok, csörrennek fésüi, hosszú haját nevetve fésüli. Csak hallgatom álomban, éberen, hogyan motoz-motoz az éjjelen. Most újra kezdi. Végtelen haja oly hosszú, hosszú, mint az éjszaka.

. . . Szabó Lőrinc : Valami örök Valami örök tovasuhogás valami csöndbe, puha végtelenbe, valami tegnap, mely mintha ma lenne, valami vízalatti ragyogás, valami messze, panasznéma gyász, valami jaj, melynek már nincs keserve, valami vágy s a vágy tilalma benne, valami könnyű szellő halk varázs, valami, ami nem is valami, valami még kevesebb, az, ami valami tűntén kezd csak sejleni, valami lassú, árnyhős rejtelem, valami, ami újúl szüntelen, valami gyors, lőtt seb a szívemen. 25x60 cm olaj-farost

Mielőtt egy festménynek nekikezdek, fejben már körülbelül látom a végeredményt. ez nem jelenti azt hogy mindent pontosan előre tudok,hiszen a pillanatnyi lelkiállapot, a hangulat jelentősen befolyásolja az ecsetkezelést , és a színek használatát. Egy-egy jól sikerült fotó azonban nagyon inspiráló tud lenni.

30x40 cm olaj, farost KÁNYÁDI SÁNDOR:METSZET vannak vidékek gyönyörű tájak ahol csak keserű lapi tenyészget sanyarú sorsú emberek szomorú szemében alig pislogó mindegyre el-ellobbanó fakó reménység révedez hogy egyszer mégis vége lesz fekete kendők kalapok pergamen arcok alattuk s mint a kezek a térdeken ülnek maguk is félszegen a velük rozzant egy-rokon megszuvasodott padokon ülnek akár egy metszeten mexikóban vagy messzi fenn vancouver jólápolt gyöpén indiánokat láttam én így ülni ilyen révedőn reményt már alig rebbenőn térdükre ejtett két kezük az életünk az életük azért mentem oly messzire belém döbbenjen mennyire indiánosodik szemünk tekintetük tekintetünk akár egy temetés után telő vasárnap délután

100x40 cm olaj-vászon Kányádi Sándor - Előhang vannak vidékek gyönyörű tájak ahol a keserű számban édessé ízesül vannak vidékek legbelül szavak sarjadnak rétjein gyopárként sziklás bércein szavak kapaszkodnak szavak véremmel rokon a patak szívemmel rokon a patak szívemben csörgedez csobog télen hogy védjem befagyok páncélom alatt cincogat jeget-pengető hangokat tavaszok nyarak őszeim maradékaim s őseim vannak vidékek viselem akár a bőrt a testemen meggyötörten is gyönyörű tájak ahol a keserű számban édessé ízesül vannak vidékek legbelül

Úgy látszik hogy víz alatti korszakomat élem, mert a Mélység ,és a Sellők tánca című festményeim után sem tudok elszakadni a témától. Ezúttal nem a vörös szín kap főszerepet , hanem a jégkék - bár évek óta megvan, még soha nem használtam ezt a festékemet . Most jött el az ideje. . . Mozdulattanulmányok a képhez

olaj,vászon 30x30 cm A séta az élet legemberibb életütemét fejezi ki. Aki sétál, nem akar eljutni sehová, mert ha célzattal és úti céllal ered útnak, már nem sétál, csak közlekedik. A sétáló útközben, minden pillanatban megérkezett a séta céljához, mely soha nem egy ház vagy fatörzs, vagy szép kilátás, csak éppen ez a levegős és közvetlen érintkezés a világgal. Egy ember, aki lassan elvegyül a tájjal, része lesz egy erdőnek vagy mezőnek, ütemesen átadja magát a természet nagy díszletei között az örök valóságnak, az időtlen világi térnek, minden pillanatban úgy érzi, hazatért séta közben. A séta a teljes magány. Egy szobában könyvek és tárgyak vannak körülötted, melyek életed feladataira és kötelességeire figyelmeztetnek, a munkára vagy a hivatásra. Aki sétál, megszabadult munkájától, egyedül van a világgal, lelkét és testét átadja az ősi elemeknek. Márai Sándor: Füveskönyv

Olajfestmény :25x30 cm Ady Endre: Az idegen arcok Ha idegen arcokat nézek, Arcom ijedten földre vágom: Óh, Istenem, mennyi más arc van, Mennyi más arc van a világon. Mennyi borús szem néz szemembe, Mennyi homlok sápad rám némán, Mennyi vádló álom és rejtély, Mennyi nagy szomoruság néz rám. Mennyi vád terped minden arcon, Vádja letünt s jövő időnek, Mint láncos rab, félve, bűnbánón, Csak föl-fölnézve nézem őket. Valaha minden arc magáért Vívott egy szörnyűséges harcot És állanak rab ellenekként Egymással szemben most az arcok. Már-már alig is emlékeznek, Hogy egykor egymással csatáztak, De ott ég minden ember-arcon Látatlanul kudarc, gyalázat. S minden arcot, idegen arcot, Midőn elfog a titkos emlék, Legalább egyszer földeritni, Megragyogtatni be szeretnék.