Bogart-gallery

. . . Szabó Lőrinc : Valami örök Valami örök tovasuhogás valami csöndbe, puha végtelenbe, valami tegnap, mely mintha ma lenne, valami vízalatti ragyogás, valami messze, panasznéma gyász, valami jaj, melynek már nincs keserve, valami vágy s a vágy tilalma benne, valami könnyű szellő halk varázs, valami, ami nem is valami, valami még kevesebb, az, ami valami tűntén kezd csak sejleni, valami lassú, árnyhős rejtelem, valami, ami újúl szüntelen, valami gyors, lőtt seb a szívemen. 25x60 cm olaj-farost

Mielőtt egy festménynek nekikezdek, fejben már körülbelül látom a végeredményt. ez nem jelenti azt hogy mindent pontosan előre tudok,hiszen a pillanatnyi lelkiállapot, a hangulat jelentősen befolyásolja az ecsetkezelést , és a színek használatát. Egy-egy jól sikerült fotó azonban nagyon inspiráló tud lenni.

30x40 cm olaj, farost KÁNYÁDI SÁNDOR:METSZET vannak vidékek gyönyörű tájak ahol csak keserű lapi tenyészget sanyarú sorsú emberek szomorú szemében alig pislogó mindegyre el-ellobbanó fakó reménység révedez hogy egyszer mégis vége lesz fekete kendők kalapok pergamen arcok alattuk s mint a kezek a térdeken ülnek maguk is félszegen a velük rozzant egy-rokon megszuvasodott padokon ülnek akár egy metszeten mexikóban vagy messzi fenn vancouver jólápolt gyöpén indiánokat láttam én így ülni ilyen révedőn reményt már alig rebbenőn térdükre ejtett két kezük az életünk az életük azért mentem oly messzire belém döbbenjen mennyire indiánosodik szemünk tekintetük tekintetünk akár egy temetés után telő vasárnap délután

100x40 cm olaj-vászon Kányádi Sándor - Előhang vannak vidékek gyönyörű tájak ahol a keserű számban édessé ízesül vannak vidékek legbelül szavak sarjadnak rétjein gyopárként sziklás bércein szavak kapaszkodnak szavak véremmel rokon a patak szívemmel rokon a patak szívemben csörgedez csobog télen hogy védjem befagyok páncélom alatt cincogat jeget-pengető hangokat tavaszok nyarak őszeim maradékaim s őseim vannak vidékek viselem akár a bőrt a testemen meggyötörten is gyönyörű tájak ahol a keserű számban édessé ízesül vannak vidékek legbelül

Úgy látszik hogy víz alatti korszakomat élem, mert a Mélység ,és a Sellők tánca című festményeim után sem tudok elszakadni a témától. Ezúttal nem a vörös szín kap főszerepet , hanem a jégkék - bár évek óta megvan, még soha nem használtam ezt a festékemet . Most jött el az ideje. . . Mozdulattanulmányok a képhez

olaj,vászon 30x30 cm A séta az élet legemberibb életütemét fejezi ki. Aki sétál, nem akar eljutni sehová, mert ha célzattal és úti céllal ered útnak, már nem sétál, csak közlekedik. A sétáló útközben, minden pillanatban megérkezett a séta céljához, mely soha nem egy ház vagy fatörzs, vagy szép kilátás, csak éppen ez a levegős és közvetlen érintkezés a világgal. Egy ember, aki lassan elvegyül a tájjal, része lesz egy erdőnek vagy mezőnek, ütemesen átadja magát a természet nagy díszletei között az örök valóságnak, az időtlen világi térnek, minden pillanatban úgy érzi, hazatért séta közben. A séta a teljes magány. Egy szobában könyvek és tárgyak vannak körülötted, melyek életed feladataira és kötelességeire figyelmeztetnek, a munkára vagy a hivatásra. Aki sétál, megszabadult munkájától, egyedül van a világgal, lelkét és testét átadja az ősi elemeknek. Márai Sándor: Füveskönyv

Olajfestmény :25x30 cm Ady Endre: Az idegen arcok Ha idegen arcokat nézek, Arcom ijedten földre vágom: Óh, Istenem, mennyi más arc van, Mennyi más arc van a világon. Mennyi borús szem néz szemembe, Mennyi homlok sápad rám némán, Mennyi vádló álom és rejtély, Mennyi nagy szomoruság néz rám. Mennyi vád terped minden arcon, Vádja letünt s jövő időnek, Mint láncos rab, félve, bűnbánón, Csak föl-fölnézve nézem őket. Valaha minden arc magáért Vívott egy szörnyűséges harcot És állanak rab ellenekként Egymással szemben most az arcok. Már-már alig is emlékeznek, Hogy egykor egymással csatáztak, De ott ég minden ember-arcon Látatlanul kudarc, gyalázat. S minden arcot, idegen arcot, Midőn elfog a titkos emlék, Legalább egyszer földeritni, Megragyogtatni be szeretnék.